Célkitűző és jövőteremtő nap az Oriflame-nél
Miskolcon az ITC székházban október 7-én került megrendezésre az Oriflame Magyarország vezető csapatának, a Bodzsár csapatnak a jövőteremtő szemináriuma, ahol valós sikereket elért vezetők élménybeszámolóit hallhattuk, akik nem rég tértek vissza egy nem mindennapi hajóútról, amellyel az idén 50. éves kozmetikai birodalom a legjobban teljesítő vezetőit jutalmazta a világ közel 60 országából. Ez csak az egyik tengerjáró, ami a képen látható, még egyet kellett a cégnek biztosítani a 6000 fős csapatnak.
A megnyitó beszédet Bodzsárné Katalin executive gold direktortól hallhattuk, aki a megjelent szépségtanácsadók, menedzserek és vezetők előtt feltárta töretlen lelkesedésének és eltökéltségének forrását, egyben előadásának címét:
- Konferenciafüggő lettem! - vallt színt csillogó szemekkel. - Az Oriflame utakat úgy is meghatározhatnám, hogy konferencia névre hallgató kényeztetések sorozata.
Elmondta, hogy az élet egyik területén sem találta meg a valódi célját, hivatását, pedig mindig arra törekedett, hogy a legjobbat hozza ki magából. Több munkahelyen is vezető beosztásban dolgozott, de egyik sem hasonlítható az Oriflame Sikertervében mindenki számára elérhető, vezetőknek járó élet színvonalhoz.
Az elmúlt 25 év alatt családjával szinte bejárták az egész világot. Az első konferenciájára mindig emlékezni fog, Svédországra és Norvégiára. A Grand Hotel, a Narviki kikötő, a Vikingek földje, a rafting, és az első találkozás az alapítókkal mély nyomott hagyott benne. Ekkor határozta el, hogy minden konferencián ott lesz, a családjával együtt.
A Gyémánt konferenciák közül az első a csodálatos Bali szigetén volt, majd jött a következő, szintén mesés tájakon, amitől földbe gyökerezett a lába, és potyogtak a könnyei, a természeti csodaként emlegetett Viktória vízesésnél Zambiában. Addig is tudta, hogy jó helyen van, de ott és akkor megerősödött a hite, hogy az Oriflame volt a legjobb döntés az életében. Elmesélte a történetét, amikor is egy ott üdülő férfi megkérdezte tőle, melyik az a cég, amely finanszírozza az ilyen és ehhez hasonló utazásokat. Bájos mosolyával büszkén adta tudtára, hogy az Oriflame, melyre a reakció az volt:
- Ez a cég egy VILÁGBAJNOK!
Ez a világbajnok cég eredményes munkája jutalmául elvitte Ázsiába, Afrikába, Amerikába, Európa számos országába, Ausztráliába, úti cél volt többek közt Guatemala, Mexico, Miami, Bangkok, Abu Dhabi, Szingapúr, Omán, Doha, Buenos Aires, Rio de Janeiro, Fokváros, Kambodzsa, fürödtek Arubán, Dominikán, a Seychelles-szigeteken, Tenerife-n, a török, a görög, a francia Riviérán. Őszintén vallotta be, hogy korábban álmodni sem mertek ilyen utakról.
Külön büszkeséggel tölt el, hogy mentorom, Jármay Andi, a miskolci bemutatóterem vezetője kiemelkedő eredményei alapján az idei Gold konferencián képviselhette Magyarországot, ő vitte az aranylángot az athéni olimpiai stadion színpadán, a világ 58 országából érkező 6000 Oriflame vezető előtt! Beszámolójából kiderült többek között az is, hogy a 17 éves Oriflame-es pályafutása során ez volt a 15. csodálatos utazása az Oriflame jutalmaként, és külön köszöni a cégnek, hogy az utazásai során családtagot is vihet magával, és mindezt az Oriflame finanszírozásában.
- Tudom, hogy mindig igaza van a szponzoromnak - kezdte előadását.
"Az Oriflame egy unikum az értékesítés területén."
Bodzsárné Katink, mindannyiunk nagyszerű vezetője arra buzdított bennünket, hogy építsük ki a saját Oriflame falunkat, a mi birodalmunkat, és tegyünk együtt, egy csapatként az álmainkért!
A mesés élményekben nem szűkölködő bevezető után Kőhalmi Csilla, a wellness termékek forgalmazásban az egyik legeredményesebb miskolci vezető beszélt arról, hogyan őrizzük meg egészségünket, nagy hangsúlyt fektetve a prevencióra. Csilla 3 hetente Wellness klub keretén belül kóstolókkal, és tapasztalatok átadásával segíti a hozzá fordulókat, hogy problémáikra személyre szabott megoldást találjanak.
Bemutatásra került a jövő évi újdonság is, a Protein Blend névre hallgató ízesítetlen fehérjeitalpor, amely Csilla elmondása szerint annyira természetes, hogy a pici babák tápszerébe is belekeverhető, és még sok más formában belecsempészhetjük az értékes tápanyagokat tartalmazó táplálék kiegészítőt az ételeinkbe. Csilla, kiemelkedő teljesítménye jutalmaként másodmagával a napokban utazott Svédországba, Igelosaba, a Wellness by Oriflame termékek hazájába. Kíváncsian várjuk a beszámolójukat! Folytatás következik ...
Bodzsár Katalin beszélt a C15-ös katalógusban induló NovAge Clubról, annak összes előnyéről - még több kedvezmény a törzsvásárlóknak! - valamint bemutatta a bőrdiagnosztizáló készüléket, melyet a miskolci Jármay csapat is megszerzett az eredményes munkájával.
Ezáltal kibővítve szolgáltatásunk palettáját, a miskolci bemutatóteremben is várjuk szeretettel vendégeinket a díjtalan bőrelemzésre.
Időpontfoglalásért kattints a képre!
Stein Éva a magyarországi ügyvezetőnőnk is ellátogatott a rendezvényre, hogy motiválja a csapatát, hozott még több újdonságot, kulisszatitkokat, amelyekről itt még nem írhatok, de hamarosan ti is megtudjátok ... Uraim, készüljetek! Rátok is gondoltak ám az Oriflame vezetői! Mondandójából kiderült, hogy maguk az alapítók sem gondolták, hogy az Oriflame ekkorát fog növekedni az elmúlt 50 évben, és buzgón tervezgetik a következő 50 évet! Fantasztikus dolgok várnak még ránk.
Éva egy nagyon fontos tényre is rávilágított, szavait idézve:
"...ha szereted magad, akkor fontos vagy magadnak, ha fontos vagy magadnak, akkor mindent megteszel azért, hogy hosszú életet élj, ha szeretsz másokat, akkor is megteszel mindent azért, hogy hosszú életet élj.
Úgyhogy szeressétek magatokat!
Azt vettem észre, hogy a legnagyobb probléma manapság, azt látom, hogy az ember saját magát nem szereti, és attól lesz morgós mindenkivel. Ez innen indul.
Ebben is egyküldetésünk van, mert aki az Oriflame-hez csatlakozik, és a közösség része lesz, az nem lesz morgós ember, szinte biztos. Ugye, tudtok rá hatni, mert ti nem vagytok morgósak..."
Még egy fontos célkitűzése van a magyarországi Oriflame minden szépségtanácsadójának, menedzserének és direktorának, hogy a leggyorsabban növekvő ország Magyarország legyen!
Legyen ez a jövőképünk!
Gyere, tarts velünk a siker útján!
Kattints a képre, és csatlakozz a közösségünkhöz!