Oriflame üzleti találkozó
2017. október 28-án került megrendezésre az Oriflame nagyszabású üzleti találkozója. A nívós találkozó helyszínéül hazánk egyik legmodernebb konferencia- és élményközpontja, az Europa Congress Center (ECC) szolgált. Ez az a központ, ahol az üzlet és a kultúra találkozik, ami már a rendezvény megkezdésekor, Stein Éva, az Oriflame Magyarország ügyvezető igazgatójának nyitóbeszédében visszaköszönt, amikor az Oriflame valódi hivatásáról, a svéd örökségéről és az üzleti modelljéről beszélt.
Stein Éva szavait idézve:
- Az Oriflame-nek ez egy különleges éve, hiszen az 50. évfordulónkat ünnepeljük idén. 50 évvel ezelőtt az alapítók, Jonas és Robert af Jochnick mertek nagyot álmodni, és tettek is érte, hogy az álmuk megvalósuljon. Az volt az álmuk, hogy nem szeretnének egy alkalmazotti, átlagos életet élni, hanem a saját vállalkozásukat szeretnék felépíteni, úgy ahogy azt elképzelték, olyan értékek mentén, amelyek nekik fontosak.
Csapatszellem, lelkesedés, szenvedély- ezek azok az alapvető értékek, amelyek valóban előrevisznek, és előremozdítják a világot is. Egy csapatként segítjük egymást, együtt sokkal sikeresebbek lehetünk, és ezt nap mint nap megtapasztaljuk ... Bizony, ehhez nagy bátorság kellett! Nehézségeik nekik is voltak, minden üzletben vannak nehézségek, viszont ők mindig áthidalták ezeket, megkeresték azt az utat, ami tényleg elvezet a céljukhoz. Az ő álmuk az volt, hogy természetes hatóanyagokkal rendelkező termékeket adjanak az embereknek. Tudták, hogy számukra menyire fontos az álmok megvalósítása, és tudták azt is, hogy nincsenek ebben egyedül. Sok olyan ember van, akik szintén szeretnének olyan életet élni, amelyben szabadok és élvezik azt, amit csinálnak. Ez volt a másik céljuk, hogy ebben is segítséget nyújtsanak az embereknek, és így alakult ki az Oriflame üzleti modellje. Valóban ez az 50 év világméretű sikert hozott az Oriflame számára. Az elmúlt tíz évben 5 milliárd darab terméket adtunk el. 330 millió euró, azaz a magyarországi Oriflame teljes árbevételének 25-szörösét fizetjük ki teljesítmény utáni árengedményként, ezt juttatjuk el minden évben a szépségtanácsadóinkhoz. Ez tényleg egy hatalmas üzleti lehetőség! Kozmetikai vállalatként nálunk minden a szépség körül forog. De a szépség azt is jelenti, ahogyan éljük az életünket, és ahogyan érezzük magunkat, mert a szépség valóban belülről fakad. A természetesség kezdetektől fogva fontos, olyan termékek előállítása, amellyel nem károsítjuk a környezetünket. A legmagasabb előírásoknak, minőségi elvárásoknak felelnek meg ezek a termékek. Teljes portfóliónk 900-1000 terméket foglal magába. Ha saját magatoknak kellene egy ilyen üzletet létrehozni, tudnátok ennyi terméket logisztikailag elhelyezni, beszerezni, tárolni? Nem. Ezt az Oriflame megteszi helyettetek. Ezért is van ez az üzleti lehetőség, ti, szépségtanácsadók csak azok vagytok, akik közvetítenek. Azon kívül, hogy befektetitek a saját időtöket, pénzt nem kell belefektetnetek, azt megtesszük mi helyettetek ... A világ legjobb parfümőreivel dolgozunk együtt! Mindenről részletes termékprezentációkat találtok az Oriflame honlapján. Nagyon kevés olyan kozmetikai cég van, aki saját kutató, fejlesztő központtal dolgozik. Sokan a kész szabadalmat megvásárolják. Micsoda befektetés pénzben, időben, energiában a rengeteg kutatás, amíg a késztermék a vásárlóig eljut. Az Oriflame másként gondolkodik, szeretné a teljes folyamatot ellenőrizni, hogy minden, ami abban a termékben van, összetevők, hatóanyagok biztonságosak, és azt adja az embereknek, amit ígér. Nem sajnálják a befektetést, és saját kutatókkal dolgoznak ebben a központban.
Bemutatásra kerültek a következő év újdonságai is, köztük az ízesítetlen fehérje italpor, amelyet nem csak shake formájában fogyaszthatunk, hanem akár a rántáshoz használt fehér lisztet válthatjuk ki vele, de sütésre, főzésre egyaránt alkalmas, ezáltal a megfelelő makrotápanyagokat tudjuk bevinni a szervezetünkbe.
Stein Éva igazgatónő beszédét az Oriflame hitvallásával zárta, amely ismét igaznak bizonyult, ha csak a rengeteg elismerés átadására gondolok:"Szenvedélyünk a szépség és az álmok valóra váltása svéd módon!"Nézd meg Sarka Kata, Béres Alexandra mit szeretnek még az Oriflame-ben!Tanúi lehettünk annak, ahogyan az Oriflame elismeri a budapesti iroda dolgozóit. Mindannyiukat a színpadra szólították, és tapsvihar közepette együtt ünnepelhettük őket. Látható volt az összetartás, és az őszinte szeretet mind a vezetőség, mind a csapattagok részéről. Néhányunknak könnyek is szöktek a szemébe, amikor a szülés előtt álló munkatársnőjüket lepték meg egy hatalmas ajándékcsomaggal, hangsúlyozva, hogy nagy szeretettel várják vissza a csapatba.
Topic Roko, az Oriflame Magyarország marketing vezetője avatott be minket a digitális forradalom vívmányaiba. Olyan online eszközökről és applikációkról beszélt röviden és érthetően - egyet ott a helyszínen be is mutatva -, amelyeket a szépségtanácsadók, ha használnak, garantáltan direktorokká válnak. Mindemellett a vezetőségnek fontos, hogy erősödjön a kapcsolat a munkatársaival, mondhatni, számít a véleményünk, amelyeket ezekkel az eszközökkel könnyedén és gyorsan megoszthatunk a szervezőkkel, hogy a jövőben még színvonalasabb rendezvényeket biztosíthassanak számunkra.
Sorin Popa, a romániai John Maxwell Team igazgatója, az egyik, világszerte elismert, legkiválóbb motivációs tréner lendületes előadásával kápráztatta el a közönséget. A magával ragadó sármos személyiségét és egyedi stílusú humorát, na és persze a tartalmas mondanivalóját bizonyos vagyok benne, hogy hosszú ideig az emlékezetünkbe véstük. Hiszen, elmondása szerint, minden siker alapja az, hogyan vezetjük önmagunkat, és hogyan vezetjük a csapatunkat.
- Az érdekes dolog a sikerrel kapcsolatban, hogy van néhány fontos dolog, ami megtörténik azon az úton ... Teljesen mindegy a siker hogy néz ki a fejünkben. Lehetsz sikeres a szakmádban. Ki akar több pénzt? Ki szeretne egészségesebb lenni? Nem számít, a siker hogy néz ki számodra, vannak olyan dolgok, amik megtörténnek az úton. Fontos, hogy ez mindig egy képpel kezdődik a fejedben. Egy álommal. Az álom egy kép. Egy kép arról, hogy mi lenne egy jobb jövő számodra, ez lehet pénzügyi, szakmai, bármilyen. Ha ez jó, és bent van a fejedben ez a kép, akkor ezt álomnak hívjuk. Neked van álmod? Az élet minden területén ugyanúgy működik ... Az, hogy nem arra születtünk, az nem jelenti azt, hogy nem tanulhatjuk meg!Külön felhívta a figyelmet arra, hogy az ember az automatizmus rabja, és rettegjünk a kifogásoktól, mert könnyen szokásunkká válnak!Antal Emese dietetikus beszélt nekünk a helyes táplálkozásról, amint az az előadásának címéből is kiderült: Mit (t)együnk hogy jól (l)együnk? Előadásában elmondta, hogy nem új dolgokat oszt meg velünk, csak felhívja a figyelmet a rendszerességre. Kedvesen, figyelemfelkeltő módon, többször humoros illusztrációkkal adta tudtunkra, mik azok a kis apróságok, amelyekre ha odafigyelünk, könnyedén és gyorsan beépíthetjük a napi étkezési szokásainkban.
Felnyitotta a szemünket arra, hogy:- Az egészséges táplálkozás nem varázslat, csak akarat kell, és felismerni azt, hogy csakis mi vagyunk felelősek a saját egészségünkért, és szülőként gyermekeink egészségéért, hiszen mintául szolgálunk számukra. Hogyan várjuk el gyermekünktől, hogy üljön le szépen, és úgy étkezzen, ha mi aközben fel alá rohangálunk.- A prevenció mindig olcsóbb, mint a terápia.Hozott megdöbbentő adatokat is a résztvevőknek. Egy felmérés szerint ma Magyarország lakosságának 62-67%-a túlsúllyal küzd. Átlagban minden negyedik, ötödik gyermek elhízott. Égetően fontos az, hogy jó példát mutassunk nekik, és már az óvodákban el kell kezdeni a tudatos táplálkozást beépíteni a napi rutinba.
Utolsó fantasztikus előadóként Béres Alexandra, törődve a résztvevők egészségével, rögtön egy könnyed tornával indított, hogy a több órás ülés után felfrissüljünk. Nagy örömmel adta tudtunkra, hogy az Oriflame iránt tanúsított hűségünkért cserébe minden törzsvásárlónak, szépségtanácsadónak, aki valamilyen wellness terméket fogyaszt, a következő rendeléséhez egy saját DVD-t ajándékoz, amely 30-40 perces izomerősítő gyakorlatsorozatot tartalmaz.
Hallhattuk inspiráló szavait az Oriflame Magyarország kereskedelmi igazgatójának, Alföldiné Dékány Mónikának, aki a munkatársak lelkesítése mellett további hasznos üzletépítő praktikákkal látott el bennünket. Hiszen jön a Karácsony, a legjobb időben vagyunk, a legjobb helyen, használjuk ki a lehetőségeket!
A találkozót Stein Éva igazgatónő zárta, ahol ismét kihangsúlyozta, hogy a legmodernebb online eszközökkel támogatják az 50 éves szépség birodalomhoz csatlakozókat, annak érdekében, hogy a legprofesszionálisabb szolgáltatást tudjuk nyújtani a szépülni, egészségesebbé válni, illetve az anyagi biztonság megteremtéséért hozzánk fordulóknak.Mindezekről személyesen is informálódhattunk a rendezvény megkezdése előtt az Online sarokban. De mint a legtöbb találkozón, volt ismét sminktanácsadás és wellness sarok a külső és belső szépségünk megőrzése érdekében, az Oriflame mindig mosolygós, segítőkész és szakmailag felkészült munkatársai közreműködésével, valamint stílustanácsadás ízig-vérig nagybetűs nőknek a Grazia Store jóvoltából. Aki pedig kíváncsi volt arcbőre állapotára, a bőrelemző készülékkel pillanatok alatt teljes körű diagnosztizálást, és valós eredményt kapott, valamint szakszerű tanácsokat is a megfelelő arcápoláshoz.Nem távoztunk üres kézzel erről a rendezvényről sem, hiszen az Oriflame szokásához híven érkezéskor ajándékcsomaggal várt, távozáskor pedig a legjobban teljesítő szépségtanácsadók, menedzserek és direktorok vihették magukkal kitüntetéseiket.Összegezve, ismét egy remek évet zártunk egy színvonalas és izgalmas rendezvényen, ahol egy pillanatra sem lankadt a figyelmünk a nagyszerű szakmai előadók lendületes előadásainak, na és persze a szervezőknek köszönhetően. Közösen kitűztük a jövő évi terveket, az idei év végét nem kihagyva, és ígéretet tettünk a vezetőségnek, hogy háromszorosára növeljük a NovAge arcápolási termékcsaládunk eladásának számát, aminek a hatása olyan látványos, és az Oriflame saját kutató-fejlesztő központjának köszönhetően biztonságos a használata, hogy ezt az élményt minden hölgytársunkkal meg kell osztanunk, jövőre pedig, uraim, készüljetek, mert hamarosan eljön a ti időtök is - NovAge arcápolási család kifejezetten a férfiaknak kifejlesztve!
Magyarország Top 15 Oriflame vezetője, köztünk személyes mentoraink, Jármay Andi és Bodzsárné Kati
Sok sikert és az álmok megvalósítását kívánom minden üzlettársamnak!