Mérhető javulás az egészségünkben - már 4 hónap alatt!
Legújabb Wellness sikerünket kívánom megosztani veletek a miskolci Jármay csapat tagjaként!
Kedves partnerem, Ibolya, büszke nagymamaként mindig is figyelt a saját és családtagjai egészségére, hogy még nagyon sokáig a szeretteivel együtt élvezhessék az életet. Tisztában van azzal a ténnyel is, hogy a táplálékaink java része már korántsem tartalmaz annyi tápanyagot, nyomelemet, vitamint, amire a szervezetünknek szüksége van ahhoz, hogy legalább az alapvető funkciókat ellássa, és ne kapjunk el rendszeresen mindenféle nyavalyát.De ugye, mi nem erre törekszünk, hogy alapjáraton pötyögjünk, hanem, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat a bőrünkben, a legjobb formánkat nyújtsuk az élet minden területén, hiszen csak így lehetünk valóban boldogok a bőrünkben, és sikeresek az élet minden területén.
Ibolya, 2017 júniusában, amikor eljött hozzánk, hogy a Wellness Program keretén belül a testösszetétel elemző gépünkkel tetőtől talpig átvizsgáljuk, annak ellenére, hogy már évek óta rendszeresen minőségi vitaminokkal egészítette ki étrendjét, megdöbbentő eredményeket kaptunk!
Mit is mér ez a gépezet?
Elsőként a testtömeget, mivel ez egy digitális mérleg, amely a legújabb több frekvenciás BIA (Biolelectrical Impedance Analysis) technológiával mér testünk 5 különböző pályáján (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ibolyánál ezzel nem igazán volt probléma, és nem is a súlycsökkentés volt az elsődleges cél, de a Wellness Program hatására a 4 hónap alatt a testsúly minimális csökkenését figyelhetjük meg nála.
BMI az ideális testsúlyt határozza meg %-os arányban, a normál érték 18,5-24,9 között van meghatározva. Júniusban 26,9 %-ot mért a gép, októberben 26,2 %-ot, tehát itt is javulás mutatkozik, bár van még mit javítani, amit a hamarosan induló Béres Alexandra által elkészített Wellness Tornával könnyedén és gyorsan elér mindenki, aki kitartóan részt vesz a díjtalan foglalkozásunkon.
A testzsír mérésekor, amit szintén %-os arányban kapunk meg, már látványos a különbség. Ez azt mutatja meg, hogy a teljes testsúlynak hány százaléka zsír. Júniusban 54,1% (!) A 4 hónap alatti rendszeres odafigyelésnek, és a wellness rutinnak köszönhetően 35,6 %-ra (!!) csökkent ez az érték. Nem egészen 6% szükséges, hogy a normál tartományba kerüljön Ibolya testzsír szintje, de amilyen kitartó, tudom, hogy hamarosan ezt a célt is elérjük, együtt, közösen, mert úgy sokkal könnyebb! Hiszen, ezért is vagyunk, mi, mentorok.
A testvíz értéket is megkapjuk az elemzés által, amely egy egészséges felnőtt nőnél 45-60% között van meghatározva, de itt törekedni kell a magasabb értékhez. Mindannyian tudjuk, hogy a víz létfontosságú az életünkben, és napi 2 liter fogyasztása ajánlott. Szabályozza a testhőmérsékletet, és segít a méregtelenítésben. Testmozgás hiányában, vagy túlzott só és cukor fogyasztása esetén lehet ez az érték túl magas, ilyenkor a szervezet visszatartja a folyadékot. Ibolya értékei júniusban: 32,9%, októberben: 46,8%. Még nem az igazi, de határozottan javuló tendencia ismét! Gratula!
A testösszetétel elemző készülék méri még az izomtömegünket, ami Ibolyánknál 30 kg-ról 41,5 kg-ra emelkedett a 4 hónap alatt, pedig semmilyen testmozgást nem végzett az unokáinak a pesztonkálását kivéve, ami valljuk be, még több aktivitást igényel.
A fizikai állapot mérésénél látható még szembetűnőbb változás. Az 1-esről, a burkoltan elhízottról az 5-ösre változott, ami annyit tesz, hogy átlagos a testzsír százalék és az izomtömeg aránya.
A csonttömeg a csontban található ásványi anyagok mennyiségét mutatja meg. Ez rövid időn belül megváltozhat, ezért fontos, hogy egészségesen tartsuk csontjainkat, a csonttörés és a fájdalmak ellen. Ez az érték férfiaknál és nőknél eltérő. Ibolyánál, testsúlyát figyelembe véve, az átlagos csonttömeg 2,4 kg-nak kellene lennie. Ha alacsonyabb, márpedig neki júniusban csupán 1,6 kg volt, akkor bizony fennáll a csontritkulás veszélye. Októberi mérés eredménye itt is javuló tendenciát mutat, 2,2 kg! Azáltal, hogy beiktatta étrendjébe a tápanyagokban gazdag wellness leveseket! Hajrá Ibolyám, csak így tovább! Valóban büszke vagyok rá!
BMR, vagyis az alapanyagcsere érték, ami azt mutatja meg, hogy a szervezetünknek mennyi kalóriára van szüksége ahhoz, hogy ellássuk a létfenntartáshoz szükséges minimális energiával. Ez a mennyiség teszi ki a napi kalóriaszükséglet javát. Ha a napi kalóriabevitel meghaladja a szükségeset, az extra kalóriát a szervezet zsírként tárolja. Ezért érdemes forrón tartani a motort, hogy egy nap minél több kalóriát égessünk, magyarul, tartsuk magasan ezt a szintet. Ibolya júniusi értéke az átlagosnál (1300-1500 kcal) alacsonyabb volt, 1062, ami szintén növekedett a megemelt mikro- és makrotápanyagok rendszeres bevitelével, 1311 kcal.
A biológiai kor azt mutatja, hogy az egészség és fittség alapján hány éves a szervezetünk. Ibolyánál júniusban - minőségi vitaminok szedése mellett 77 évet mutatott a készülék, 4 hónappal később, miután áttért a Wellness by Oriflame multivitamin csomagjára, belecsempészve étrendjükbe a tápanyagokban gazdag, glutén, mesterséges színezék, ízesítőszer, génmódosított összetevők és tartósítószer mentes paradicsomos-bazsalikomos, illetve spárga-ízesítésű levesporokat, a biológiai kora 53 évet mutatott, ami tíz évvel kevesebb a tényleges koránál!
Zsigeri zsír szint: ez a hasban és a környező létfontosságú szervekben található meg, a túl sok rejtett zsír megnöveli a magas vérnyomás, a szívbetegségek, valamint a 2. típusú cukorbetegség kialakulását. Az egészséges tartomány 1-12 között van meghatározva, szerencsére ezzel az értékkel éppen, hogy nem volt gond Ibolyánál, a júniusi érték 12 volt, míg az októberi 8,5. Szuper! Csak így tovább!
Kíváncsi vagy Te is az aktuális állapotodra? Kattints a képre, és kérd díjtalan szolgáltatásunkat!
További jó egészséget kívánok, szeretettel!